Nézzétek, milyen szuper program született az előző pályázati szakasz egyik támogatásából.
Azért is az egyik kedvencünk a Fülemüle projekt, mert pontosan megmutatja a munkánk lényegét.
1. Adott volt egy remek ötlet, de hiányzott hozzá az induláshoz szükséges forrás.
2. A megnyert pályázati forrásból lett egy remek program, amelyen csaknem ötszázan vettek részt.
3. A rendezvény sikere további szponzorokat is bevonzott.
4. Már szervezik a következő programot, amelynek bevétele reményeik szerint már elegendő lesz a továbblépéshez
5. Elindul egy sikeres rendezvénysorozat, amelyet egy évben több alkalommal is meg tudnak szervezni.
És ehhez csak egy lelkes csapat és a közösség ereje kellett.
Támogass Bennünket, és mi megígérjük, hogy minden forint jó helyre kerül.